Barion Pixel Skip to main content

Kosár

Átállni a hidegebb és rövidebb napokra az ősz előrehaladtával már önmagában is kihívás lehet. Ezzel egyidőben pedig egyre elfoglaltabbak leszünk, jön a karácsonyi szezon és a munkahelyen is tornyosulnak ilyenkor a teendők, nem csoda, ha ezt az időszakot kicsit nehezebben viseljük. Ebben a cikkben összegyűjtöttük a legjobb őszi immunerősítő tippeket, hogy te is gördülékenyen vedd az akadályokat!

A D Vitamin ideje

Mivel egyre kevesebbet bújik elő a nap, emiatt kevesebb D vitamint tud szervezetünk termelni. Ősszel jó ötlet újra elkezdeni szedni naponta, hogy segítsük testünk védekező képességét, ugyanis a ez a vitamin elengedhetetlen sejtjeink védekező funkciójának ellátásához. Ha pedig igazán fel szeretnéd turbózni a szervezeted, külső kannabidiol segítségével is támogathatod az őszi védekezésben. A CBD (más nevén kannabidiol) támogatja immunrendszerünk a megfelelő működését, ami a hideg időben még fontosabb. Próbáld ki idén ősszel Te is a kenderolajban oldott CBD-t!

Figyelj oda az alvásra

Testünk minden nap (vagyis inkább minden éjjel) órákat tölt azzal, hogy regenerálódjon. Ezért is nagyon fontos odafigyelni alvási szokásainkra és alvásunk minőségére, hogy meg tudjuk adni a lehetőséget a szervezetünknek a mindennapi “karbantartásra”. Ha nem megfelelően, keveset alszunk vagy éppen nem pihentetőek az éjszakáink, akkor azt egészségünk fogja megsínyleni. Ilyenkor oda kell figyelnünk testünk jelzéseire, hiszen ősszel fáradékonyabbak lehetünk, adjunk magunkat egy-egy órával több alvást reggel vagy feküdjünk le korábban, hogy teljesen ki tudjuk pihenni magunkat.

Hidratálás

Ha eddig nem vetted komolyan a folyadékpótlást akkor most pont itt az ideje, hogy megtedd! Hidratálással nem csak szomjat oltunk, hanem több, fontos élettani funkciót is támogatunk. Megfelelő mennyiségű folyadék bevitellel többek között segítjük:

  • Anyagcserénket
  • Hangulatunkat
  • Bőrünket
  • Energia szintünket
  • Ízületeinket
  • Emésztésünket

Arról, pedig, hogy mennyi a megfelelő folyadék mennyiség, rengeteg különböző elmélet kering. Egy biztos, napi 2,5-3 liter, cukrozatlan folyadékkal nem lőhetünk mellé!

Változatos étrend

Használd ki az őszi terméseket és egyél minél több szezonális és lehetőleg helyi zöldséget, gyümölcsöt! Itt van az alma, különböző tökök, cékla szezonja. Kísérletezz levesekkel, amihez adhatsz friss gyömbért, kurkumát az extra immunerősítésért. Figyelj oda arra is, hogy ne hanyagold el nyers formájukban sem ezeket az ételeket, reggelidbe csempéssz friss almát, körtét az egészséges napindításért! Ezenfelül érdemes kicsit odafigyelnünk ősszel az adagokra és az édességek csökkentésére, hiszen nyakunkon van a karácsonyi szezon, ahol hajlamosabbak vagyunk többet enni és bűnözni. Ne szóljon az összes hideg hónap a falatozásról!

CBD-vel az őszi immunerősítésért

Legutolsó sorban pedig érdemes ilyenkor CBD-vel támogatni szervezetünket. Ősszel kifejezetten figyelj oda, ha nincsen érzékeny emésztésed, hogy a CBD kenderolajban legyen oldva. Nálunk találsz MCT olajban és kenderolajban egyaránt oldott CBD-t, de ha az immunerősítés a célod, akkor az utóbbit válaszd. A kenderolaj ugyanis gazdag többszörösen telítetlen omega 3 és 6 zsírsavakban, ezenfelül tartalmaz még kalciumot, vasat, foszfort és cinket is, amik mind segítenek szervezetünk megfelelő működésében. Tehát ha idén ősszel csak egy új módszert próbálsz ki, az a CBD legyen!

Ha pedig többet szeretnél a CBD immunerősítő hatásáról olvasni, egy korábbi cikkünkben részletesen leírjuk, hogyan segít a kannabidiol az egészségünk megőrzésében. Jó egészséget és tartalmaz őszi szezont kívánunk nektek!

Kapcsolódó termékek:

Szólj hozzá!